Valószínűleg mindenkivel többször előfordult gyerekkorában, hogy a szülei leteremtették, mert túl közelről nézte a tévét.
Túl erős a fény/sugárzás/akármi, tönkreteszi a szemed! – hangzott a fenyegetés, ami egészen logikus is volt.
Csak hát az a helyzet, hogy a hatvanas évek óta ez már egyáltalán nem igaz.
Az ember szemét kisütő tévé rémképe a korai, ötvenes évekbeli készülékeknél még egészen komoly volt, az akkori technika mellett a katódsugárcsövekből tényleg jutott némi káros sugárzás is a néző szemébe.
A hatvanas években volt is a dologból pár kisebb-nagyobb botrány, 1967-ben a General Electric kénytelen volt visszavonni az amerikai piacról pár, akkor csúcskategóriásnak számító színes modellt, mert gyártási hiba folytán röntgensugárzás szivárgott belőlük, esetenként a még tolerálható mennyiség több ezerszerese.
Egy szülőt se lehet különösebben hibáztatni, ha nem szeretné, hogy a gyerekét szemberöntgenezze a tévé.
Csakhogy azóta sok idő eltelt, fejlődött a gyártástechnika, a katódsugárcső meg úgy ahogy van, kiment a divatból, kiszorították a LED-es megoldások.
Ma az összes szemész egybehangzóan állítja, hogy teljesen mindegy, milyen közelről nézi az ember a tévét/monitort, a távolság egyáltalán nem befolyásolja azt, hogy mi történik a szemével.
A probléma forrása inkább az, hogy mennyi ideig bámuljuk a képernyőt. Ha túl sokáig – persze ebben aztán végképp nincs egyetértés, hogy mi számít túl sokáignak –, az óhatatlanul is azzal jár, hogy ugyanoda fókuszálunk és a szükségesnél kevesebbet pislogunk. Ez szemkiszáradáshoz és a szemizmok fáradásához vezet, az meg extrém mennyiségben és hosszú távon tényleg nem jó, valóban romolhat tőle a szemünk.
A szemorvosok ezért a monitort vagy tévét sokat bámulóknak azt ajánlják, hogy pislogjanak sokat (vagy használjanak néha szemcseppet), illetve rendszeresen pillantsanak fel a képernyőről, csak azért, hogy a szemük máshová fókuszálhasson egy időre.
2016.12.01 index.hu
