SILMO 50

Idén ünnepelte 50. évfordulóját a SILMO. Ebből az alkalomból a szervezők minden eddiginél látványosabb, hatalmasabb és izgalmasabb kiállítást rendeztek 2017. október 6-9. között a párizsi Nord Villepinte-ban.
Silmo kiállítás
Tekintsünk vissza, mi történt az elmúlt fél évszázadban és mi vezetett oda, hogy mára a Silmo a legnagyobb és legismertebb rendezvény az optikusok, szemüvegkészítők világában!
A Silmo-t először 1967 májusában rendezték meg Oyonnaxban, Franciaországban. Ez volt az első optikai rendezvény, 58 kiállítóval 1500m 2-en a SIP (The International Equipment Show) keretén belül. Függetlenségükre 3 évvel később, 1970-ben tettek szert, ekkor nevezték el kiállításukat „Silmo”-nak: Nemzetközi Optikai Szakmai Kiállításnak.
A Silmo óriási eredményeket ért el, a következő évben már 228 kiállító szerepelt a 6000m2 területen. 1972-től a Silmo-t négyévente rendezték meg, felváltva Párizsban és Oyonnaxban, végül tartósan Párizsba került. 1982-ben változtattak a dátumon, a kiállítást onnan kezdve „minden évben őssszel” rendezték meg. 1997-ben a 30.évfordulót ünnepelhette a márka, ekkor hozták létre a gyengénlátók szektort is.
A kiállítás minden évben újabb és újabb rekordokat döntött meg, 2006-ban (egy évvel a 40.évforduló előtt) már 46.618 látogató vett részt a 4 napos, 4 teremben megrendezett kiállításon. 2010-ben költöztek a Paris-Nord Villepinte Kiállítási Parkba, a modern kiállítási központ ad azóta is otthont a rendezvénynek. A kiállítás sikerét talán annak köszönheti, hogy a szervezők pontosan látják az igényeket és igyekeznek azokat maximálisan kielégíteni. Az üzletkötés mellett ugyanis fórumot biztosítanak az újdonságok, technikai fejlesztések bemutatására és szakmai eszmecserékre is. A Silmo célja tehát az üzlet és a kreativitás ötvözése, a használható tudást adó, értéket közvetítő programok felvonultatása mind a látogatók, mind a kiállítók számára.
Az egyes programok kivételes technikai tudást tesznek elérhetővé a szakemberek és az érdeklődők számára. Az adott év legkiválóbb újdonságait pedig a Silmo d’Or díjjal jutalmazzák, amely az egyik legrangosabb kitüntetéssé nőtte ki magát a szakmában. Néhány éve a Silmo felkarolja a fiatal tehetségeket is, lehetőségeket adnak nekik egy bemutatkozásra az egész szakma előtt.
Az 50.kiállítás alkalmából a szervezők EXTRA SHOW-t ígértek, amelyet a látogatók meg is kaptak. A jó hangulat idén sem maradt el. Elképesztő, hogy ennyi márka egyszerre jelen van és egymás után találkozhatunk a legújabb trendekkel, újításokkal. A Silmo mindig is törekedett arra, hogy olyan rendezvény legyen, amely egyszerre divatos és informatív, jelen van a dizájn, a technológia, és lépést tart a legmodernebb újdonságokkal, mind a kiállítás kivitelezését, mind a felsorakoztatott kiállítókat tekintve.
A különböző kiállítótermek az egész iparágat felvonultatják. Találhatók optikai keretek, napszemüvegek, lencsék, kontaktlencsék, gyengénlátóknak való készülékek, szemvizsgáló berendezések és egy optikai üzlet berendezéséhez szükséges kellékek is. Ezek a termékek hozzák össze a világ minden tájáról a majdnem ezer kiállítót, akik részt vesznek a SILMO rendezvényen.
A szervezők számtalan születésnapi programmal, játékkal, nyereményjátékkal kedveskedtek a résztvevőknek és több kiállítást is rendeztek, amelyek visszatekintettek az elmúlt évszázadra. Létrehoztak egy 50.évfordulós különleges díjat, amelyet a legikonikusabb terméknek vagy márkának szántak. A jelöltekre bárki szavazhatott, végül a díjat az ENNI MARCO nyerte el.
Idén is átadták a Silmo d’Or díjat, amely az egyik legnagyobb elismerés az optika világában. A díj missziója, hogy innovatív és kreatív magatartásra ösztönözze a szakembereket, gyártókat és optikusokat, hogy alkossanak valami egyedit, minőségit és különlegeset, teremtsék meg a saját védjegyüket. Minden kiállító versenyezhet a díjért és bemutathat egy terméket.
Az egyes kategóriák győzteseiről válogatott zsűri dönt. Idén a zsűri elnöke Livia Stoianova és Yassen Samouilov, az ON AURA TOUT VU divatház igazgatói voltak. Az elmúlt 50 évben a Silmo bebizonyította alkalmazkodóképességét a világnak.
A kiállítás megálmodói arra törekednek, hogy barátságos, felszabadult hangulatú rendezvényt szervezzenek meg évről évre, amely szakmailag is eleget tesz minden elvárásnak. A show továbbra is az élmezőnyben van, én még további 50 évet kívánok neki! Boldog születésnapot, Silmo!

A 2017-es Silmo d’Or díj nyertesei:
Silmo d'Or díj nyertesei 2017

forrás: Optikai Magazin, XXI.évfolyam 4.szám – 2017.december

Share

Zalka Optika Székesfehérvár



Szemüvegtisztító Spray