Mondd a sportod, mutatom a szemüvegedet!

Hol vannak már azok az idők, amikor az, ha valaki szemüveges volt, korlátozta a sportolásban. Ma már ott tartunk, hogy a speciális mozgásformákhoz tervezett sportszemüvegek inkább előnyt jelentenek viselőik számára, mint hátrányt. Nagy szükség van ezekre a védő és látásjavító eszközökre, ugyanis egyes becslések szerint a sportbalesetek 70 százaléka mögött a rossz észlelés áll.

Az alap, amit minden szemüvegnek tudnia kell

Ma már az utcai napszemüvegeknél is alapvető elvárás, hogy tökéletes védelmet nyújtsanak a szemnek a nap káros sugaraival szemben. Kiemelten fontos ez a szabadtéri sportoknál, főként a téli és a vízi sportok esetében, ahol megemelt terhelést kap a szem.

Szintén általános elvárás, hogy a keretek jól illeszkedjenek az arcra, ne csúszkáljanak és ne repüljenek el, egy nagyobb mozdulat vagy épp (például terep kerékpározás esetében) egy bukkanó miatt. Emellett vagy éppen ezért különösen strapabírónak kell lenniük a lencsék mellett a kereteknek is. Egyre erősebb és nehezebben törő vagy deformálódó anyagokat használnak a gyártók. Évről-évre jelentős fejlődés figyelhető meg ezen a területen.

Izzadság ellen sportszemüveg?

A mozgás nemcsak nagyobb energia leadással, de izzadással is jár, ez elkerülhetetlen. A hagyományos szemüvegek azért sem alkalmasak arra, hogy aktívan mozogjunk bennük, mert csavarjaikat, szárukat és keretüket is károsíthatja a nedvesség és a rárakódó izzadság. Ráadásul ennek következtében csúszkálnak is, ami lehetetlenné teszi az önfeledt sportolást.

A sportszemüvegeknél a rozsdamentes csavar, a csúszásgátló az orrnyeregnél, az állítható szár alapkövetelmény. Folyamatosan kísérleteznek a tervezők, hogy a szellőzése is megoldott legyen a mozgáshoz kínált szemüvegeknek, hiszen a bepárásodott lencsék komoly veszélyforrást jelenthetnek.

Kiegészítők a kényelemért

A sportszemüvegek piacán számos gyártót találunk. Sportmárkák és lencsegyártók dogoznak együtt, hogy minden szempontból megfelelő, a lehető legkomfortosabb megoldásokat kínálják az aktív életmód szerelmeseinek. Éppen ezért újabb és újabb kiegészítők kerülnek piacra. Melyek a felmerülő problémákat orvosolják, a felhasználók igényeit elégítik ki.

A fejpánt már régóta használt kiegészítő, számos típus létezik, amelyek között mindenki megtalálhatja azt, ami a számára legkényelmesebben biztosítja, hogy a szemüvege a helyén maradjon. Az orrvédőkre is nagy a kereslet, hiszen az UV sugárzás miatt az arcnak és főként az orrnak, folyamatos védelemre van szüksége. A bőr orrvédők megakadályozzák a leégést, a műanyag eszközök pedig, melyek a motorsportban jellemzőek, a fizikai behatás ellen is óvják az arcot. Sokan használnak izzadság felfogó szivacsot is. Ezt a szemüvegre rögzítve, többet nem okoznak gondot a legördülő izzadság cseppek. De az eső vagy a hó, homok bejutását is akadályozza a szivacs. Sok sportszemüveghez kínálják, érdemes használni.

Nincs két egyforma sportoló

És nincs két egyforma sportszemüveg sem. Ez nemcsak azért igaz, mert számos márkánál egyénre szabható, hogy milyen keretbe, milyen formájú, színű és típusú lencsét tegyenek, hanem azért is, mert sok olyan modell létezik, ami kifejezetten egy sportág képviselői számára lett kifejlesztve.

A lencsék színezése sok esetben sport specifikus. A golf szemüvegek maximális mélység kiemelést biztosítanak, a teniszezőknek a kék vagy zöld árnyalatokat ajánlanak, a füves pályákra. A havas sportokhoz pedig a pirosas vagy narancsszínű lencsék ideálisak.

A hegymászók számára készített szemüvegeknél feltétel, hogy ne süssön be oldalról se a nap, a magas hegyekben ne okozzon gondot a visszatükröződés, a becsillanás. Éppen ezért árnyékolókkal látják el ezeket a darabokat, amelyek levehetőek, tisztíthatóak.

A vízi sportokhoz és a téli használatra kínált szemüvegek lencséi minden esetben polarizáltak. Csak ezek a darabok alkalmasak arra, hogy tökéletes védelmet nyújtsanak a víz vagy a hómező által visszavert sugarak ellen. Ennél is speciálisabb darabok az úszó- és a búvárszemüvegek. Komoly igénybevételt kibírnak, rögzítésük speciális és olyan anyagból készülnek, amelyek a sós víznek is ellenállnak. És ahogyan az összes többi sportszemüveg lencséje, úgy ezek a darabok is dioptriázhatóak vagyis a víz alatt is biztosítják az éleslátást.

A választás nehézségei

Nincs olyan szemüveg, ami minden sporthoz megfelelő, de egy-egy darab jól használható több terepen is. Egy golfhoz ajánlott sportszemüveg például kirándulni is jó lehet. A kerékpáros szemüvegek nagy része is remekül használható, kiegészítők nélkül, a városi mindennapokban.

A sportszemövegek, jó esetben, hosszú ideig tudják kiszolgálni viselőjüket, ezért egészen más szempontokat kell figyelembe venni kiválasztásuk során, mint a divatszemüvegek esetében. A döntésben nagy segítség, ha először megfogalmazzuk igényeinket. Például stabilan a helyén maradó, dioptriás kerékpáros szemüvegre van szükség és ezzel felkeresünk egy optikát, ahol a nagy márkák képviseltetik magukat. Az optikus tud ajánlani többféle megoldást, melyek előnyeit és hátrányait, na meg árait megismerve már megalapozott döntést hozhatunk.

Forrás: Diop, a Dioptrans hivatalos havi magazinja, 2020. július IX. évfolyam VI.szám

Share

Zalka Optika Székesfehérvár



Szemüvegtisztító Spray