Mint sok egyéb területen, a szemüveg használatának történetében is kérdéses, hogy a keleti vagy a nyugati tudomány alkalmazott először látásjavító lencséket. A leírások szerint az ókori római katonák már kezdetleges napszemüvegeket viseltek. A déli területek légióiban sötét kristályokat használtak, hogy a katonák szemét megóvják a tűző napsütésben.
Napszemüvegeket már az ókori római katonák is viseltek. Császáraik, miközben a gladiátorok küzdelmét figyelték, szépen metszett smaragdot emeltek szemük elé (a zöld kövek megszűrik a napfényt). A kínaiak a Ming-dinasztia idején (1366-1644) színes hegyikristályból (átlátszó kvarcból) készítették színes üveglencsés szemüvegeiket, elsősorban a nekik tulajdonított mágikus hatás miatt. Őket is megelőzték a hó vakító fénye ellen védekező eszkimók, akik az első “napszemüvegeket” készítették – bálnacsontból: a szem elé helyezett csontba keskeny réseket vágtak.
 Roger Bacon |
 Galileo Galilei |
 Herman Von Helm |
Egyes források szerint a kínaiak is készítettek színes üveglencsés szemüvegeket, de a mai feltételezések szerint ezzel nem a látáshibákat korrigálták, hanem inkább a nekik tulajdonított mágikus hatásuk miatt viselték.
Az első hitelesnek tekinthető nyugati források szerint a neves középkori kísérleti fizikus, az angol származású Roger Bacon írta le először a lencsék nagyítóképességét 1262-ben.
Munkásságának hatására Olaszországban az 1280-as években készültek el az első, szövegre helyezhető olvasó lencsék, Alessandro di Spina firenzei mester kezei által. Ezek hamarosan nagyon népszerűek lettek, és rohamosan terjedtek el Itáliában és Európában.
A látást javító lencséknek a szem előtt való rögzítése sok nehézséget okozott, mivel értékük eleinte jelentős volt, és leejtésükkor könnyen eltörhettek, sérülhettek. Az orvosi irodalomban csak az 1200-as és 1300-as években találhatunk először említést a szemüvegről. Csiszolni még csak domború lencsét tudtak, és a dioptria fogalmát sem ismerték. Aki szemüveget szeretett volna vásárolni, az a vándorárusok készletéből válogathatott magának. (kép:eyewear.net)
Az araboknak, akiknek birodalma 800 és 1500 között a Földközi-tenger térségétől egészen Indiáig terjedt, már volt módszerük a látóélesség vizsgálatára. Megfelelő teljesítésűnek tartották azoknak a szemét, akik a Göncölszekér rúdjának középső csillaga melletti, kis Alkos nevű csillagot is látták.
Al-Hanzem „Kitab al manazir” (Az optika könyve) című munkájában leírja a szem általa ismert anatómiáját, a fényvisszaverődést görbe felületre vonatkozóan és a fénytörés törvényét. Jelentős felfedezése a gömbszelet formájú üveg nagyító hatása.
Az optika tudománya felé vezető első lépés az ókor legnagyobb csillagászának Claudius Ptolemeiusnak a nevéhez fűződik, aki 90-150 körül élt. Ő írta le először a fény egyenes irányban történő terjedését és a fény törésének törvényét.
A szemüvegek működésének tudományos magyarázata azonban több évszázadon keresztül, egészen 1604-ig, Johannes Kepler tanulmányának megjelenéséig váratott magára. A szemüveg továbbfejlesztői között szerepelt az amerikai államférfi és tudós Benjamin Franklin is, aki először készített bifokális szemüveget. Egy keretbe két különböző törőerejű fél lencsét erősített, a felsőt távolra nézéshez, az alsót olvasáshoz. Az ő bifokális lencséit még a keret tartotta össze, később a lencséket összeragasztották. Ma úgy készítik a bifokális lencsét, hogy ugyanannak az üvegnek a két felét különböző törőerejűre csiszolják.
Az 1800-as évektől a szemészet az orvostudomány külön tudományágává vált, Hermann von Helmholtz (1821-1894) munkája révén megismerhetővé vált a szem szerkezete és a látás fiziológiája.
A svéd származású Allvar Gullstrand (1862-1930) a szem fénytörését vizsgálta, munkájáért 1911-ben Nobel-díjat is kapott. 1884-ben Jénában megalakult a mai Zeiss gyár őse három kiváló szakember Carl Zeiss, Ernst Abbe és Otto Schott közreműködésével, mely a lencsecsiszolás ipari szintű megvalósításával elérhetővé tette a szemüveget széles tömegek számára.
A Jénai Egyetem optikai tanszékének professzora Richard Rohr (1868-1940), a szemüveglencsék csiszolásának technikájában ért el kimagasló eredményeket.
Lassan kialakult a kontaktlencse gondolata is.
A kontaktlencse gondolatát már Leonardo da Vinci is felvetette 1508 körül. Ötlete René Descartes munkáiban bukkant fel ismét, aki már tervezett is kontaktlencsét 1636-ban.
A megvalósítás azonban még sokáig váratott magára. Az első viselhető kontaktlencse csak 1887-ben készült el Adolf Fick tervei nyomán. Műanyagból 1948 óta készítenek kontaktlencsét, a lágy kontaktlencsék pedig a 70-es években terjedtek el.
 |
 |
