10 egyszerű lépés az egészséges szemért

Noha egyre inkább figyelünk arra, hogy egészségesen éljünk, mégis gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni az egyik legfontosabb érzékszervünkről, a szemünkről. Pedig néhány apró fortéllyal megelőzhetjük a komolyabb problémák kialakulását.

szemek

szemészeti tábla1. Akiknek az éleslátás magától értetődő, azok hajlamosak megfeledkezni az orvosi ellenőrzésről. Gyermekkorban már 2 éves kortól ajánlott a szemészeti vizsgálat az esetleges problémák kiszűrésére. A gyermek és kamaszkorban jelentkező kancsalság, távol- és közellátás vizsgálata évente szükséges, ugyanis csak kamaszkorig tudjuk a rejtett látáshibákat korrigálni. 20 éves korunkig érdemes évente-kétévente, majd a 20-as 30-as éveinkben legalább évente kétszer szakemberhez fordulni.

idős emberek2. Az életkorral járó rendellenességek, úgymint zöldhályog (glaukóma, magas szemnyomás-betegség), szürkehályog (szemlencse szürkülése) vagy az időskori sárgafolt elfajulás (maculadegeneráció, szemfenéki éleslátás helyének kevéssé gyógyítható betegsége) szűrésére fordítsunk külön figyelmet! Bizonyos betegségek, például diabétesz vagy a családban korábban előfordult szembetegségek esetén különösen fontos a rendszeres ellenőrzés.

napszemüveg3. A napszemüvegek nemcsak a divat kellékei, de nélkülözhetetlenek a szemünk védelme érdekében is. Megfelelő minőségű termékkel kiszűrhetjük a káros UV sugarakat, így óvjuk szemünk egészségét. A nap elleni védelem évszaktól függetlenül szükséges. Napszemüvegünket mindig szakértő optikai üzletben szerezzük be.

védőszemüveg4. A napsugarak mellett látásunkat a különböző munkálatok során szerzett sérülések is veszélyeztethetik. Akár a ház körül végzett fűrészelés, vágás, szerelés komoly problémát jelenthet, amennyiben valamilyen szennyeződés jut a szemünkbe. Viseljünk mindig védőszemüveget!

kontaktlencse5. A kontaktlencsék láthatatlan látásjavító eszközök a szem felszínén, azonban megfelelő odafigyelés, tisztítás és időbeni csere hiányában sok problémát okozhatnak. Fontos, hogy mindig rendelkezzünk szemüveggel is, így amennyiben irritációt, gyulladást, kellemetlenséget tapasztalunk, azonnal kerüljük a lencse viselését! Forduljunk szemészhez a súlyos komplikációk elkerülése érdekében! Használatuk közben ügyeljünk a tisztasági előírások betartására.

sárgarépa6. A sárgarépában található a legtöbb, retina egészségének megőrzéséhez szükséges A vitamin. A zöld leveles növények, mint a kelkáposzta és a spenót lutein tartalmuknál fogva segítik a sárgafolt/makula degeneráció folyamatának lassítását.

víz7. A kor előrehaladtával sokan küzdenek szemszárazsággal. Igyunk 2-3 liter folyadékot naponta, fogyasszunk sok omega3 tartalmú halat, lenmagot, melyek kiváló forrásai a telítetlen zsírsavaknak, ezáltal stabillá teszik a könnyfilmünket.

cigaretta8. A dohányzás szemünk egészségére nézve is veszélyes. Növeli a szürkehályog előfordulását, a sárgafolt degeneráció és a látóideg károsodásának kockázatát.

szaitógép előtti munka9. Számítógép előtt végzett munka közben tartsunk rendszeresen szünetet és pislogjunk gyakran. Műkönny használata is segíthet a szem nedvességének fenntartásában.

testmozgás10. Az egészséges táplálkozás mellett a rendszeres testmozgás is segít megőrizni a szem épségét. A testedzés egyrészt segíti az olyan betegségek elkerülését, mint például a diabétesz/cukorbetegség, melynek kellemetlen szövődménye lehet a szemproblémák megjelenése. Másrészről a mozgás a vérkeringés növelésével jótékonyan befolyásolja például a glaukómás betegek állapotát is.

Share

Zalka Optika Székesfehérvár



Szemüvegtisztító Spray