Az elmúlt 10 évben sokat írtak a lencseviselők körében fellépő, különösen a nap végén jelentkező diszkomfort problematikájáról, mely egyes lencseviselőknél összefüggésbe hozható a lencseviselettel való felhagyással. Ezt az állítást néhány tanulmány alá is támasztja.
A lencseviselet megszüntetéséért legfőképpen a nap vége felé megjelenő diszkomfort érzet tehető felelőssé1. A nap végi kényelmetlenségre panaszkodó lencseviselők 70%-ánál4 a száraz-szem tünetek a leggyakoribb panaszok2,3 melynek eredményeképpen kb egyharmaduk abba is hagyja a lencse viselését.
A legtöbb tanulmányban munkaidőben történik a fellépő tünetek értékelése, így ezen tanulmányokból hiányzik a napvégi diszkomfort megjelenésének igen fontos időszaka. Bár az átlagos lencseviseleti idő naponta 13-14 óra3-5, rendszerint az utolsó 1-1,5 órában jelenik meg a diszkomfortérzet. Ezért az aktuális viseleti időt inkább a diszkomfort megjelenése, nem pedig a lencseviselő saját döntése határozza meg. Mivel a lencseviselők kevesebb, mint 10%-a éri el a napi 16 órás viseleti időt3, a jelen cikkben említett két tanulmány volt az első, amelyekben a lencse teljesítményét 12 óra elteltével értékelték.
Az Aston University által vezetett tanulmányokban a CIBA VISION napi eldobható kontaktlencséjének nelfilcon A alapanyagát vizsgálták. Professzor Brian Tigh munkacsoportja állapította meg, hogy a polymerizált polyvinyl-alcohol (PVA) tartalmú alapanyag egy része viselet során felszabadul magából a lencséből6. Bár a kémiai anyagok szem irányába történő kilépését negatív jelenségnek gondolhatnánk, a PVA esetében azonban egy jól ismert könnypótló anyagról van szó7. 2006-ban jelen szerzők közleményben számoltak be arról, hogy a kontaktlencse alapanyagban lévő PVA mennyiségének befolyásolásával növelhető a szemfelszín kényelemérzete; ennek alapján a CIBA VISION kifejlesztette az AquaComfort alapanyagot, melynek segítségével az eredeti alapanyaghoz képest a kényelmi fokozatot növelni sikerült. (1. ábra)8
E tanulmányt követően néhány gyártó megjelent a piacon a páciens fokozott kényelmét megcélzó, módosított napi eldobható lencsékkel. A SofLens one day (Bausch and Lomb) kontaktlencse a kényelem fokozását a vastagság csökkentésével, design változtatással, finomabb hátsó felszíni átmenettel, a pislogás során fellépő lencse/ szemhéj interakció csökkentésével érte el. Ezen túlmenően a lencse magas víztartalmú hilafilcon B alapanyagból készül, poloxamin tartalmú tárolóba került, mely a lencse felszínéhez kötődve lassan szabadul onnan fel.
A 1-Day Acuvue Moist kontaktlencse (etafilcon A; Vistakon, Johnson and Johnson) LACREON™ Technológiát használ, mely révén a polyvinyl pyrrolidone permanensen ágyazódik be az etafilcon A alapanyagba.
A CIBA VISION is tovább módosította Focus DAILIES AquaComfort napi eldobható kontaktlencséjét, nagy molekulasúlyú PVA alkalmazása mellett további hydroxypropylmethylcellulose és polyethylene glycol hozzáadásával, (mely a PVA-hoz kötődve elnyújtja annak felszabadulását), majd megjelentette a piacon DAILIES AquaComfort Plus néven.
A Contact Lens and Anterior Eye című folyóirat „Száraz szem” címet viselő, 2010 évi speciális kiadásában megjelent második vizsgálatban a szerzők 34 lencseviselőt vizsgáltak, akik mindegyike ezeket új „megnövelt kényelmű” kontaktlencséket viselte (2. ábra)9.
A kényelmet valójában nehéz objektíven értékelni. Ahhoz, hogy a lencseviselő ne ismerje fel, milyen lencsét visel, el kellene távolítani a blister fóliát, ami viszont már érinti a lencse sterilitását. A vizsgálók előtt azonban rejtve maradhatott a lencse típusa, így objektíve mérhették a könnyfilm mennyiségét, a könny stabilitást, bulbáris vérbőséget, melyek mindegyike összefüggésben áll a szem hosszú távú egészségével, a kényelem érzettel, valamint a kontaktlencse síkosító mechanizmusával10.
Minden lencsetípus egy hetes viseletét követően a lencse felhelyezését követő 8, 12 és 16. órában történtek a vizsgálatok. Minden lencsét pontosan azonos ideig viseltek. Miután a vizsgálatban résztvevők már minden lencsét kipróbáltak, az összes lencseviselőnél elvégezték ugyanazon vizsgálatokat lencseviselet nélkül is. (a 8. órás lencseviseletnek megfelelő időpontban), az alapértékek rögzítése céljából. Az idő előrehaladtával a könnyfilm mennyisége és stabilitása csökkent. (1. táblázat)
Azonban a lencse fölött mért non-invazív könnyfilm felszakadási idő (NITBUT) stabilabb volt a DAILIES AquaComfort Plus kontaktlencsét viselők esetében, mint egyéb lencséknél, (F = 6.0, p <0.01; 3. ábra)
Következtetések
Miután napjaink lencseviselői meglehetősen sok időt töltenek légkondicionált helységekben, illetve számítógép monitor előtt, amikor is a pislogási ráta csökkenése szemszáradást eredményez, javasolt a könnyfilm stabilitását növelő11 kontaktlencsék illesztése. A fenti tanulmányok alátámasztják a modern, „megnövelt kényelmű” egynapos eldobható kontaktlencsék előnyeit a napvégi szárazság okozta nehézségekkel szembeni küzdelemben.
A szerzők:
James Wolffsohn az Aston University Egészségtudományi Karának Dékánja, az Optometria Professzora.
Olivia Hunt az Aston University Optometriai Klinikájának vezető klinikusa.
Ashok Chowdhury az Aston University Optometriai Klinikájának Klinikai oktatója.
Fordította dr. Bujdosó Anna
A cikk az Optometry Today 2010. decemberi számában került közlésre
CV-GE-CVGE-PA-110224-HU
Hivatkozások:
1. Pritchard,N Fonn,D Brazeau,D. (1999) Discontinuation of contact lens wear: a survey. Int Contact Lens Clin 26, 157–62.;
2. Maruyama,K Yokoi,N Takehisa,Y,Kinoshita,S. (2004) Effect of environmental conditions on tear dynamics in soft contact lens wearers. Invest Ophthalmol Vis Sci 45, 2563–8.;
3. Riley,C Young,G Chalmers,R. (2006) Prevalence of ocular surface symptoms, signs, and uncomfortable hours of wear in contact lens wearers: the effect of refi tting with daily-wear silicone hydrogel lenses (Senofi lcon A). Eye Contact Lens 32, 281–6.;
4. Begley,CG Chalmers,RL Mitchell,GL Nichols,KK Caffery,B Simpson,T et al. (2001) Characterization of ocular surface symptoms from optometric practices in North America. Cornea 20, 610–8.;
5. Long B, McNally J. (2006) The clinical performance of a silicone hydrogel lens for daily wear in an Asian population. Eye Contact Lens. 32, 65–71.;
6. Mahomed A, Tighe B. (2004) Contact lenses and comfort enhancers: in vivo and in vitro release of soluble PVA. Ophthalmic Research. 36, 34.;
7. Kita M, Ogura Y, Honda Y, Hyon SH, Cha IIW, Ikada Y. (1990) Evaluation of polyvinyl alcohol hydrogel as a soft contact lens material. Graefes Archive of Clinical and Experimental Ophthalmology. 228, 533–7.;
8. Peterson RC, Wolffsohn JS, , Nick J, Winterton L, Lally J (2006). Clinical performance of daily disposable soft contact lenses using sustained release technology. Contact Lens and Anterior Eye. 29, 127-34.;
9. Wolffsohn JS, Hunt OA, Choudhury A. (2010) Objective clinical performance of ‘comfort’ enhanced daily disposable soft contact lenses. Contact Lens and Anterior Eye. 33, 88-92.;
10. Doughty,MJ. (1999) Re-wetting, comfort, lubricant and moisturising solutions for the contact lens wearer. Contact Lens Ant Eye 22, 116–26.;
11. Blehm,C Vishnu,S Khattak,A Mitra,S Yee,RW. (2005) Computer vision syndrome: a review. Survey of Ophthalmology 50, 253-62.
Forrás: Optikai Magazin