Inspecs

Az 1988-ban alapított brit Inspecs célja, hogy tetszetős, kiváló minőségű, ugyanakkor megfizethető árú szemüvegeket állítson elő.
Magánkézben lévő társaság, melynek mindkét alapító tagja részt vesz a mindennapi tevékenységben. Ez biztosítja a cég számára a kellő rugalmasságot és kreativitást, valamint azt a képességet, hogy gyorsabban reagáljon a piaci változásokra és trendekre, mint nemzetközi versenytársai.
Megvan bennük az a szenvedély és energia, amelynek jutalmaként megkapták “az Egyesült Királyság legdinamikusabban fejlődő szemüvegtervező cége” címet.


Az Inspecs szemüveggyártó cég vehette át a nagy presztízsű Királynői Díjat (Queen’s Award) nemzetközi tevékenységéért, melynek alapja a cég legutóbbi három évben mutatott gyors, mintegy 500%-os növekedése a nemzetközi üzleti életben. A Business Week magazin az Inspecs céget egymás után már második alkalommal sorolta az 500 legjobb, legdinamikusabban növekvő európai cégek közé, ahol a 39. helyre került.
Az Inspecs tisztában van azzal, hogy milyen erős pozitív hatást gyakorol viselőjére, önbecsülésünkre egy megfelelő szemüveg, és tisztában van azzal is, hogy milyen kedvező kereskedelmi hatása van a megfelelően összeállított széles választéknak a kiskereskedő üzleti eredményére.

A hazai forgalmazók és az Inspecs együttműködése révén új márkák jelennek meg hazánkban az optikai piacon, melyeket változatos formai kialakítás, az élethelyzetekhez illeszkedő választék, a színek harmóniája, a felhasznált anyagok kiváló minősége jellemez.

CATERPILLAR

A CAT márkanév strapabíró, mérnöki pontossággal megtervezett termékeket fémjelez, és azok számára készül, akik teljesítményre és egyúttal hordható stílusra vágynak. A Caterpillar termékek mindenhol az egész világon, a kiváló minőség, a jó minőségű felszerelések elismert szimbólumává tették a CAT márkát.

CAT optikai kereteinek mindegyik modellje pillekönnyű, kényelmes és elég rugalmas ahhoz, hogy ellenálljon a mindennapi terhelésnek, és egyúttal kényelmes viseletet biztosít. A különböző fazonok bármilyen arcformához illenek. Az alapanyagok rendkívül könnyűek és rugalmasak. A csatlakozások és csuklópántok igen kis tűréssel, rendkívül precíz kialakítással készülnek. A kollekció kiemelt tulajdonságai a lengéscsillapítóként működő rugós csuklópántok, a gumival ellátott emlékező műanyag szárak.
Védelem, állíthatóság, nagy ellenálló-képesség. Ezek a kulcsszavak jellemzik legjobban a CAT napszemüveg-kollekción végzett legújabb,egyedi újítások mögött álló koncepciót. Mindegyik modell megfelel a CE EN166, ANSI.Z87.1 és AS/NZS 1337 nemzetközi biztonsági szabványoknak.
A CAT napszemüveg kollekciójában olyan modellek is megtalálhatók, amik teljes mértékben állíthatók: abszolút szabályozható a szárak hosszúsága, valamint a lencsék dőlésszöge egy ügyesen megtervezett racsni-rendszernek köszönhetően. Minden ponton, ahol a szemüveg az arccal érintkezik, puha,öntött szilikongumi elemek vannak elhelyezve,amelyek kényelmes, csúszásmentes,aktív illeszkedést biztosítanak.
A polikarbonát lencsékkel kombinálva ezek a szemüvegek a legszélsőségesebb körülmények között is megállják a helyüket.
Caterpillar ütésálló napszemüveg: ideális az utakon űzött sportokhoz, quadozáshoz, go-kartozáshoz, szabadtéri tevékenységekhez, kertészkedéshez, házimunkához és barkácsoláshoz.
Az emberek bíznak a CAT-ben. Nemcsak munkagépeiben,hanem minden termékében, amivel hétköznapi emberek nem hétköznapi dolgokat visznek véghez-és a tökéletes látás ehhez életszükséglet minden nap, minden formában.

SPEEDO

A Speedo úszódresszeket gyártó céget -akkor még más néven- 1914-ben alapította a Skóciából Ausztráliába kivándorolt Alexander MacRae. A “Speedo” név 1928-ban született a “Speed in your Speedos” szlogenből.
A Speedo 75 éve állít elő kiváló minőségű termékeket, melyek vonzóvá teszik viselőjüket, miközben megfelelnek a sportolók és sportolónők legmagasabb igényeinek is. A Speedo 75 éve dolgozik a márka jó hírnevéért, amely a világ egyik legelismertebb és legmegbízhatóbb cégévé tette.
A Speedo szemüveg-részlege egy stílusos optikai- és napszemüvegkeretekből álló vadonatúj kollekciót dolgozott ki azok számára,akik egyszerre szeretnének vonzó megjelenést és kiváló látásélményt. A Speedo mindegyik napszemüvege 100%-os védelmet biztosít az UVA és UVB sugarakkal szemben, és kialakítása révén minimálisra csökkenti az oldalról érkező káros napsugarak mennyiségét. Kitünő tartósságukat a törhetetlen polikarbonát lencsék biztosítják.
A Speedo optikai szemüvegkeretei stílusosak, kellemes viseletet biztosítanak és modernek. A terméklista modelljei az optimális funkciót a divat és a sport világából származó koncepciók megvalósítását ötvözik.
A Speedo célja az,hogy szemüvegei egyaránt megállják a helyüket a parton, a bárban és a medencében. Mert mi a jó a kiváló teljesítményben, ha közben nem érzed magad jól a bőrödben?

AUSTIN REED

Austin Reed a minőségi üzleti és szabadidőruhák és kiegészítők nemzetközi kereskedelmével és márkanevekkel foglalkozó üzletemberként ismert.Miközben a márka öröksége több mint száz évet ível át, továbbra is újításokkal rukkol elő, minden szezonban izgalmas és modern, új kollekciókat bemutatva.
Austin Reed újrafogalmazta, mit jelent modern férfinak lenni és az eredmény a márka új design-ja, amely azonnal elnyeri annak az igényes, magabiztos,stílusos vásárlónak a tetszését, aki a kiváló minőséget és újító, modern design-t vár el egy márkától.
Az Inspecs által tervezett Austin Reed szemüveg-kollekció teljes egészében a márka új trendjét követi- a gyönyörűen tervezett pillekönnyű keretek széles skálájától az igényes szabványokig.
A kollekcióra jellemző az emlékező high-tech fémek, a háromszoros bevonat és színtartó felületek alkalmazása,amely a kereteknek maximális tartósságot biztosít. A különféle fazonok egyszerűek, tiszta, karakteres és modern megjelenést biztosítanak.
Az angol üzletember, Austin Reed 1900-ban alapította első férfi-ruha boltját Londonban. Ma már öltönyök mellett “hétköznapibb” felsőruházatot és női ruhakollekciót is állítanak elő és árulnak világszerte. Austin Reed száz évvel ezelőtt éppúgy, mint ma az angol gentleman imázsát követi, mindig a jelen látásmódjához, elvárásaihoz igazítva. Ez tarja fönn lendületét már több mint száz éve.

MANISH ARORA

A divat világában, melyet a tömegtermékek jellemeznek, van egy ember, aki szemben úszik az árral; Manish Arora, az indiai divatipar különleges egyénisége.
Az indiai születésű Manish Arora kiemelkedett a divattervezők közül humoros és ihlettel teli terveivel,melyekkel csúcsdivatot teremtett. A stílusa és az érzékszervek szemérmetlen izgatása, a színek tobzódása és a számtalan hallucinatív minta, az anyagok és a díszítések teszik a termékeit különlegessé.
A színek iránti szeretet a témája az új szemüveg- és napszemüvegkeretek kollekciójának.
“Én egyike vagyok azon kevés tervezőnek, aki egy kollekción belül hozza össze a színeket úgy, hogy azok meggyőzőek legyenek. Nem gondolom, hogy sok tervező van, aki ennyiféle színt használ a szemüvegkeretek tervezésénél.”
Mint egy hullámzó szivárvány-elkápráztat és elkábít…
A technikailag tökéletes kereteken burjánzó színek, kő, csillag és virág minta mindenkit elkápráztat.

ANIMAL

Az Animal márkát 1987-ben alapították és azóta is elkötelezett a szabad stílusú sportok által ihletett formák és hiteles divatkreációk iránt. Szörfösöknek készült óraszíjakra specializálódtak, de rövid időn belül már ruházattal, cipőkkel, bőröndökkel és egyéb kiegészítőkkel bővítették termékpalettájukat.
Az Inspecs szemüvegtervező céggel együttesen kialakították az Animal napszemüveg és szemüveg üzletágát, melyek kollekciója 2008-ban abszolút újdonságként robbant be az optikai piacra. Az Animal termékeknek nincs párja. A kézzel gyártott, fém alapanyagú termékek stílust teremtenek. A lencsék szilánkmentes polycarbonát anyagúak. Minden Animal lencse 100% biztonságot nyújt a káros UVA és UVB sugarak ellen. Az Animal szemüvegek mind praktikusak, mind divatosak. Az igazi Animal hangulatot pedig a fiatalokat megcélzó erős graffiti stílus határozza meg.

VISION BY CONRAN

2006-ban megjelent Vision By Conran az Inspecs és Sir Terence Conran tervezőcsapata közötti együttműködés eredményeként jött létre, eladások tekintetében lekörözte a korábban népszerű angol márkát, a French Connection-t, majd 2007-ben elnyerte a brit Királynő Díjat is.
A Conran kollekcióhoz az ihletet a sikeres klasszikus formákból merítették, a látványos kialakítású, korszerű, jól eltalált anyagválasztással, valamint kifinomult színek és bevonatok alkalmazásával fokozták.
Conran mindig is híres volt arról, hogy új és korszakalkotó formai megoldásokkal rukkolt elő a mindennapi életben használt termékek széles skálája terén.
A Vision By Conran szemüveg-kínálata tükrözi azt az egyszerű meggyőződést, hogy a jó design javítja mindennapi életünk minőségét.
A Vision By Conran 2007-ben elnyerte a brit Királynő Díját is.

Zalka Optika Székesfehérvár





Szemüvegtisztító Spray