Hivatalos sajtóközlemény az OEP új támogatási szándékáról

A rászorulók többségének a jövőben már nem jár támogatás az új szemüveg árához. A biztosító szakembere szerint amennyit adtak, a betegnek túl kevés volt, az OEP-nek viszont túl nagy kiadást jelentett.
2009. augusztus 15-től változik a támogatás mértéke az OEP tervezete alapján. Az eddigi, már amúgy is keveset adó rendszert egy huszárvágással átalakították, és a dioptriák szerint döntik el, kinek jár támogatás és kinek nem.

Az Opticnet hivatalos sajtóközleménye a témával kapcsolatban:

Az Opticnet Hungary Érdekképviseleti Egyesülés szerint sikerült újabb esélyt adni azoknak a cégeknek a növekedésre, akik tekintélyes hasznot húznak a sokszor káros, kész olvasószemüvegek magyarországi forgalmazásából.

“Felháborító, hogy míg az optikai szaküzletekhez, köztük az Opticnethez, mint a legnagyobb magánlátszerészeti szakmai társuláshoz tartozó látszerészek is, súlyos százezreket fizetnek különféle, egyre szigorúbb feltételekhez kötött
engedélyek kiváltásáért, addig felsőbb érdekeknek engedve mindenki szemet huny az élelmiszer boltokban, minden engedély nélkül árusított látásjavító eszközök forgalmazása felett.”

Bácskai László, az Opticnet cégvezetője meglátása szerint a +-6 dioptria közötti támogatás megvonása nem elsősorban a támogatás hiányának mértéke miatt káros, hanem ezzel végképp elérték, hogy a vásárló a “minek írassamfel, úgysem ér semmit” apátiába zuhanjon, ne is keressen fel semmilyen szakembert.

“A szemünk, a látásunk még mindig az egyik legnagyobb érték, csak a magyarországi döntéshozók ezt hajlamosak elfelejteni. Nekik biztosan nincs szükségük a támogatásra. Eddig legalább a gyerekek és a leginkább rászorultak részesültek jelentős támogatásban, most már ők sem, köszönhetően az OEP rendeletnek.”

Tisztelt Látogató! Te kinek adnál szemüveget? Mi az OEP-nek…

http://www.tekinekadnalszemuveget.hu

Zalka Optika Székesfehérvár





Szemüvegtisztító Spray