Egymillió VR-szemüveget adott el a Sony

A Sony már több, mint egymillió PlayStation VR headsetet adott el tavaly októberi megjelenése óta. Ami azt is jelenti, hogy jócskán megelőzte a riválisát, a HTC Vive és az Oculus Rift szemüvegeket. Ez utóbbiak 420 ezer és 243 ezer darabot adtak el 2016 végéig. Ugyanakkor még mindig a Samsung Gear VR mögött vannak, amelyből eddig ötmillió fogyott világszerte.

Sony VR-szemüveg

Shawn Layden, a Sony Interactive Entertainment America vezérigazgatója szerint azonban még van hova fejlődni. Főleg ha azt nézzük, hogy a világon több, mint 60 millióan vásároltak PS4-et. Ebben a számban benne rejlik még néhány millió eladott VR-szett. Idén nőhetnek az eladások egyszerűen azért, mert nem lesz hiány a termékből. Aztán karácsony körül megint nehéz lesz hozzájutni, mert mindenki ilyenkor vásárolja az ilyen jellegű kiegészítőket.

VR-box

A terjedést nagyban segíti, hogy a Sony sok játékot ad ki kifejezetten VR-szemüvegre, de sorozatokat is szeretnének majd megjelentetni erre a felületre, elsőként a Breaking Badet.

Forrás: Diop Magazin 2017. július VI. évfolyam VII. szám

Share

Zalka Optika Székesfehérvár



Szemüvegtisztító Spray