Brassó só (show) nélkül

A Román optikai Szövetség, a hagyományoknak megfelelően, Brassóban rendezte meg az Optikai-Optometriai Szalonját 2009. június 5-7. között.

Brassó

Sajnos, amitől a nagy nyugati és valamivel kisebb közép-európai kiállítók is féltek: a gazdasági válság következtében fellépő alacsony részvétel román kollégáinknál is bekövetkezett.

Mivel alkalmam volt az eddigi kiállítások többségén részt venni, töretlen fejlődést tapasztaltam, úgy a kiállítók, mint a résztvevők számában, és a rendezés színvonalában. Évről-évre új helyet kellett keresni, hogy minden cég elférjen. Az idei kiállítási csarnok kiválasztása sem volt szerencsés, bár alapterületre megfelelt (még esetleg több kiállító esetén is), de minőségében elmaradt a korábbiaktól, és ami a kiállított exkluzív optikai termékek megkívántak volna.

Olyan cégek is távol maradtak, amelyek eddig meghatározói voltak a kiállításoknak, pl. Grup Cris. A pénteki érdektelenség után, ami már máshol és máskor is előfordult, még a szombat délelőtt hozott valami javulást, de a délután, ami a legerősebb szokott lenni, lesújtó volt.  Olyan standon, mint az aradi Edy optic (többek között a Zeiss képviselője) ebben az időben korábban lehetetlen volt helyet kapni, szinte nem volt látogató. Arra gondoltam, hogy a többség az ekkor tartott éves közgyűlésen van, de hát ott is csak páran voltak.

Igazságtalan lennék, ha csak negatívumokat írnék, a Román Szövetség az idei évben nyert felvételt az ECOO-ba és ennek segítségével igen neves külföldi, főleg angol, és belföldi professzort sikerült előadóként meghívni a kongresszusra. Dr.Roger S Andreson  (London), dr. John Siderov (Cambride), dr. Shenzad A. Naroo (Birmingham),dr. Mihaela Ioana Baritz (Transilvánia Egyetem Brassó) és dr. Constantin Daniel Comega (Bukaresti Műszaki Egyetem).

Ne feledkezzek meg a csodálatos környezetben megtartott, nagyon jó hangulatú, kiváló ellátású és kiszolgálású gálavacsoráról sem.

Remélem és kívánom román kollégáinknak és részben magunknak is, hogy túljutva a krízisen, fáradozásainknak megfelelő, sikeres kiállításokat tudjunk rendezni.

Forrás: Morvay Miklós – Optikai Magazin

Share

Zalka Optika Székesfehérvár



Szemüvegtisztító Spray