Ellustul az agy a mobilos navigációtól

Tudományos kísérletek bizonyítják, hogy a GPS iránymutatását követve az agyunk csak pihen és várja a következő jelzést, hogy merre kell fordulni. Ezzel szemben igencsak megdolgoztatja a hippokampusz nevű agyi régiót, ha csak a saját helyismeretünkre hagyatkozunhatunk és úgy kell eltalálni valahová.

Mobilos navigáció

A University College London kutatói alapvetően arra voltak kíváncsiak, hogy miként működik az agyunk, amikor az emlékeink alapján navigálunk, és mi a különbség akkor, amikor csak a navigációs szoftver utasításait követjük.
Kísérletükben pár tucat résztvevőt megsétáltattak London egyik sűrűbb negyedében, a Sohóban, és direkt úgy választották ki a kísérleti alanyokat, hogy egyiküknek se legyen ismerős ez a környék. Ezután végeztek el többféle navigációs tesztet, miközben fMRI-vel mérték az agyi aktivitásukat.

Az egyik tesztben egy interaktív filmet nézhettek (mint a Google Utcaképek), ezen gombok nyomkodásával kellett eldönteniük, hogy merre kanyarodjanak.
A másik tesztben elmondták, hogy merre kell kanyarodni, csak meg kellett nyomni a megfelelő gombot. Így jött ki az az eredmény, hogy az önálló navigációnál a memóriáért és térbeli navigációért felelős agyterület igen keményen dolgozott, és az is kiderült, hogy minél komplexebb egy környezet, annál aktívabb az agy. Ezzel szemben amikor iránymutatást követtek a résztvevők, az agyuk csak lazsált.

Forrás: index.hu 2017. 04. 05.

Share

Zalka Optika Székesfehérvár



Szemüvegtisztító Spray